Driftelés módszerei
2006.10.21. 13:45
Itt a driftelés rendkívül sok és néhol nehéz formáiról/módszereiről olvashattok.
Power Over(Erőcsúsztatás)
A legegyszerűbb drift technika, csak erős verda vagy csökkent tapadóképesség kell hozzá(eső,sár,por,hó stb)nem szükséges túlzott tempót vagy oldalgyorsulást az autóra erőltetni.Fontos a gázpedál rutinos kezelése.Fordítsuk a kocsit egyenesen a kanyar irányába, majd adjunk annyi gázt, hogy elveszítsék a hátsókerekek a tapadást.Ha érezni, hogy az autó hátulja elindult (az oldalirányú gyorsulás és a túlzott mértékű gázadás lesz az oka a túlkormányzottságnak)azonnal ellenkormányozni kell a kanyar kijárata felé és a kocsi addig halad keresztbe, amíg gázt adunk. A gázzal finoman játsszunk. Ha a fékre lépünk vagy hirtelen elvesszük a gázt, akkor az aztó túlságosan túlkormányzott lesz és megpördülünk vagy leesünk az útról.Tipikus kezdő hiba, mindenkivel előfordul a gyakorlások során.Ha be akarjuk fejezni a driftet, akkor fokozatosan elvesszük a gázt és egyenesbe hozzuk a kormányt és az autó lassan az első kerekek irányába áll vissza.
E-Brake drift(Kézifékes drift)
Ritkábban használt technika, főleg gyengébb autóknál használják, illetve a profik tovább tudják a kézifék segítségével keresztbe tartani az autót(páros driftnél a hátul haladó gyakran alkalmazza)egy határozott mozdulattal rántsuk be a kéziféket kb. 1mp-ig.Hátsókerekes autóknál a kuplongot nyomjuk ki.Ekkor megindul az autónk hátulja, amire ellenkormányzással válaszolhatunk.Első kerekes autó esetén a gázt folyamatosan nyomni kell míg a kézit behúzva tartjuk.Ebben az esetben sem szabad befékezni vagy hirtelen elvenni a gázt.Ha be akarjuk fejezni a driftet, akkor fokozatosan elvesszük a gázt és egyenesbe hozzuk a kormányt és az autó lassan az első kerekek irányába áll vissza.
Clutch Kick (Kuplongolás)
A technika lényege ez esetben is a tapadás elvesztése.Egyszerűen rárúgunk határozottan a kuplungra, amitől a hátsó kerekek elvesztik a tapadást és kitör az autó fara.Ezután gyors ellenkormány a helyes reakció és a gázzal finoman játszva megtartjuk a driftelés egyensúlyát.Ha be akarjuk fejezni a driftet, akkor fokozatosan elvesszük a gázt és egyenesbe hozzuk a kormányt és az autó lassan az első kerekek irányába áll vissza.
Shift Lock Drift (Visszaváltás Drift)
Kivitelezése hóban vagy vízen ajánlott, száraz körülmények között nagyon koptatja a technikát.Viszont az alkalmazása magyon élvezetes.A lényege, hogy a kanyarban (vagy még előtte) egy sebbeséget visszaváltunk, amitől megemelkedik a motor fordulatszáma, a kerekek egy pillanatra blokkolnak, ettől elvesztik a tapadásukat és az autó hátulja megindul a centrifugális erő irányába.Ezután gyors ellenkormány a helyes reakció és a gázzal finoman játszva megtartjuk a driftelés egyensúlyát.Ha be akarjuk fejezni a driftet, akkor fokozatosan elvesszük a gázt és egyenesbe hozzuk a kormányt és az autó lassan az első kerekek irányába áll vissza.
Dirt Drop Drift (Kosszra Dobás Drift)
Érkezzünk a kanyarba közepes sebbeséggel. Adjunk gázt és lassan kezdjünk el a kanyar külső íve felé húzódni.Amikor a hátsó kerekek lemennek az útról, akkor az kisebb tapadású felület miatt elvesztik a tapadásukat a hátsó kerekek és a kocsi segge megindul.Ezután gyors ellenkormány a helyes reakció és a gázzal finoman játszva megtartjuk a driftelés egyensúlyát.Ha be akarjuk fejezni a driftet, akkor fokozatosan elvesszük a gázt és egyenesbe hozzuk a kormányt és az autó lassan az első kerekek irányába áll vissza.
Jump Drift (Padka Drift)
Közepes sebbeséggel érkezzünk a kanyarba, majd az ívbelső kerekeket lassan tegyük fel padkára.Ha a hátsó kerék felment a padkára adjunk gázt, és amikor leérkezik gyorsabban fog pörögni, így elvesztik a tapadásukat a hátsó kerekek.Ezután gyors ellenkormány a helyes reakció és a gázzal finoman játszva megtartjuk a driftelés egyensúlyát.Ha be akarjuk fejezni a driftet, akkor fokozatosan elvesszük a gázt és egyenesbe hozzuk a kormányt és az autó lassan az első kerekek irányába áll vissza.
Braking Drift (Fékezés Drift)
Drift közben az autó súlypontjának megváltozásának kihasználásával lehet megindítani az autó hátulját, illetve a haladók az ún.dynamic driftnél(lásd köv cikk)alkalmazhatják.
Dynamic Drift (Dinamikus Drift)
Ennek a kivitelezése rutinos sofőrt és jó autót kíván.Kezdő driftereknek nem ajánlott, mivel nagy sebbeségnél hajtjuk végre.Lényege, hogy miután kitört az autó fara(feint drift vagy kansei drift ideális), a kocsi lendületét kihasználva a kormánnyal és a gázzal (fékkel vagy kézifékkel) játszva tartjuk keresztben a kocsit.
Kansai Drift
A technika végrehajtása során versenytempóban határozottan kezdjük meg a kanyart (túlzottan alulkormányozott auóval kivitelezhetetlen).Hirtelen vegyük el a gázt, amire az autó túlkormányozott lesz.Ha már kezd elveszni a tapadás lépjünk rá a gázra újra.Ekkor az hátsókerekek legyőzik a tapadást és elkezdhetünk driftelni.Ha be akarjuk fejezni a driftet, akkor fokozatosan elvesszük a gázt és egyenesbe hozzuk a kormányt és az autó lassan az első kerekek irányába áll vissza.
Feint Drift (Hintáztatás)
Ennél a technikánál az autót két határozott kormánymozdulattal kitérítjük az egyensúlyából (jobb-bal, vagy bal-jobb), majd ellenkormányozunk, aztán a jól begyakorolt módon gázzal és a volánnal keresztben tartjuk az autót és élvezzük a driftelést.Még egyenesben megkezdhetjük a kormányzást, azon az oldalon érdemes, ahol majd a kanyar belső íve lesz(pl. jobbos kanyar előtt a jobb oldalra húzódunk).Ha be akarjuk fejezni a driftet, akkor fokozatosan elvesszük a gázt és egyenesbe hozzuk a kormányt és az autó lassan az első kerekek irányába áll vissza.
Szeles Adorján - Drifter.hu
|